Nőnek lenni nem egyszerű művészet.
Kislányként a szőke hercegre vágyunk, ami csak szigorúan a fehér lovon érkezhet, de ha már haladunk a korral, akkor megteszi egy fehér limuzin is. Ebben nem voltunk válogatósak.
A herceg azonban csak herceg lehetett, csak szőke, csak jóképű, csak elragadó mosolyú, tökéletes fehér fogakkal, és persze el ne felejtsem, hogy legyen vagyonos és olyannyira romantikus lélek, hogy első látásra belénk szeressen.
Egy frászt.
A valóság teljesen más, mint a régi romantikus képzelgéseink. Erre akkor jövünk rá, amikor először utasít vissza az a bizonyos szőke herceg fehér lovon. Aztán tovább szemlélve a kialakult helyzetet világossá válik számunkra, hogy az álom pasi inkább rémálmok hercege, a fehér ló pedig csak egy kiálló bordájú gebe.
Csalódásunk egy idő után nem lesz más, csak tanulság, szívünkön a seb beheged, majd teljesen elhalványul. Polcunkra feltesszük az újabb „így jártunk” kártyát, szorosan a többi közé, néha leporoljuk, aztán feledjük.
De hogy nem vetted észre?
Elvakítottak. Szemellenzőt tartottak eléd a társadalom képei, melyek azt hitetik el velünk, hogy társ nélkül semmik sem vagyunk. Persze, hiszen a legősibb irat szerint is, nem vagyunk mások, mint oldalbordák.
Valóban csak úgy érünk valamit, ha van mellettünk egy társ?
Nem. Dehogy.
Hallottunk már hasonlókat: „Mindenkinek van egy párja a világban!” Annyi manapság a közlekedési és egyéb baleset, mi van, ha a nagy összetalálkozás és megismerkedés előtt elüti egy villamos? Mert balesetek sajnos vannak. Vagy valamilyen esemény folytán nem találkoztok? Egyedül maradsz? Beéred egy silány pótlékkal a nagy betűs IGAZI helyett? Hisz csak egy nagy Ő van mindenki életében, de ha ezt elszalasztjuk?
Mondták már: „Ne búsulj, biztos nem ő volt az igazi!” Vigasztalásnak tökéletes, de ha belegondolunk, hogy talán éppen a fent említett nagy Ő dobott vagy csalt meg? Akkor hol keressük az életre szóló társunkat?
Társadalom szabályai sem éppen könyörületesek velünk. Egy egyedülálló nő, vénkisasszony, megkeseredett és szomorú egyed, aki senkinek sem kell. Míg a szingli férfi egy sikeres ember, akit valamilyen megmagyarázhatatlan tisztelet övez.
Ha a nő megy egyedül haza a szüleihez, akkor sajnálják, elkerülik, mert azt hiszik, elregéli az előző kapcsolatát, amelyben méltánytalanul bántak vele, nem értékelték és ez a monológ hosszabb lenne, mint az Elfújta a szél.
Később nem keresünk társat, nem is reménykedünk. Ha valaki flörtölne velünk, nem vesszük észre, mert biztos, csak a blúzodon nézte az ebédnél keletkezett foltot ,valamint nem kacsintott, hanem belement a por a szemébe.
A nők mégis erősek,összetartják a családot, igazi társak, jó szakemberek. Egyedül is szilárdan állnak a világban, vakmerőek és győznek.
Nőnek, valóban művészet lenni.
Mert én vagyok az első és az utolsó
Én vagyok a nagyra becsült és a megvetett
Én vagyok a szajha és a szent
Én vagyok a feleség és a szűz
Én vagyok az anya és a leánygyermek
Én vagyok az anyám karja
Meddő vagyok, és számtalan gyermekem van
Én vagyok az asszony és a hajadon
Én vagyok, aki világra hoz, s aki soha nem szült
Én vagyok a vigasz a szülési fájdalmakban
Én vagyok a feleség és a férj
És engem a férjem teremtett
Én vagyok az apám anyja
Én vagyok a férjem húga
És ő az én eltaszított fiam
Mindig tiszteljetek
Mert én vagyok a gyalázatos és a nagyszerű
Himnusz Íziszhez
3. vagy 4.század (?),
Nag Hammádi
